2011. december 20.

Twitter és kutatás


Az előző bejegyzésemmel elindítottam egy olyan sorozatot, amelyben azzal foglalkozom, hogyan lehet a digitális tér nyújtotta lehetőségeket kihasználni, hogyan lehet releváns, a kutatói munkához használható és elengedhetetlen információ birtokába jutni. Az előző bejegyzés a hagyományosnak nevezhető kutató blogok olvasásáról, és arról szólt, hogyan követek blogokat, hogyan rendszerezem, raktározom a később felhasználható bejegyzéseket. A mostani bejegyzésben a másik nagy információ forrásomról, a Twitter használatomról számolok be. A Twitterről, pontosabban egyes Twitter-eseményekről már előző bejegyzéseimben írtam, vagy utaltam rájuk. Most azonban maga a Twitter lesz az elmélkedés tárgya.

A Twitter—az egyik legnépszerűbb mikroblog szolgáltatás—két nagy eltérése információszerzés és megőrzés tekintetében a hagyományos blogokhoz képest a következő. A Twitter, mint referencia eszköz, a rövid bejegyzések miatt (max. 140 karakter), nem arra való, hogy alapos és mélyenszántó elmélkedéseknek adjon helyet, hanem arra, hogy elvezesse a felhasználót olyan blogokhoz, könyvekhez, eseményekhez, ahol magát a mélyenszántó elmélkedést találhatja meg. Másfelől pedig ezek az utalások, bejegyzések nem maradnak meg feltétlenül, hanem eltűnnek, illetve nehezen lesznek visszakereshetőek. Míg tehát a hagyományos blogok valamennyire statikusak, azaz mint egy email üzenet megmaradnak és egyszerűen visszakereshetőek magában a felhőben, addig a Twitter, mint üzenet folyam, mérhetetlenül tünékeny.

A Twitter dinamikus volta az előnye és egyszerre a hátránya is ennek a szolgáltatás fajtának. Előnye, hogy az információ azonos időben jut el a felhasználóhoz, azaz egy kolléga elküld egy bejegyzést, én, aki követem, abban a pillanatban meglátom a képernyőmön. Ennek előnye, hogy az időtapasztalat szempontjából az azonnaliságot élhetem át, nem várok az információra, hanem publikussá tétele pillanatában már a képernyőn villan. Bizonyos esetekben, bizonyos diskurzusok kialakulásánál ez a szempont nagyon jól jöhet. Ugyanakkor ez az erénye, a folyamszerű időtlenség, egyszerre hátrány is. Ugyanis a képernyőn megjelenő üzenetet azonnal követi a másik, az idővonalban tolja lejjebb, és perceken belül eltűnik az első üzenet a képernyőről, és percek esetleg órák múlva már végleg eltűnik, egyszerű eszközökkel visszakereshetetlenül. További problémát okoz az, hogy az időzónák eltérése miatt előfordulhat az is, hogy egy kolléga bejegyzéseit soha nem tudom olvasni, ha olyankor ír a Twitteren, amikor magam nem olvasok Twittert, mert éppen akkor alszom, tanítok etc. Tehát egyszerre ünneplem az információ folyamatos áramlását, de közben átélem a végesség fájdalmát, amennyiben lemaradok sok-sok információról. Mit lehet ilyen helyzetben tenni?

Először a beérkező bejegyzéseket nem érdemes magán a Twitter online felületén figyelemmel kísérni, sokkal inkább a számos ingyenesen letölthető Twitterhez írt alkalmazás egyikét kiválasztani, és így magán a számítógépen követni az eseményeket. Magam a Tweetdecket használom, mert egyszerre több oszlopba rendezi a beömlő bejegyzéseket, eleve osztályozva őket adott szempontok alapján, másfelől pedig az éppen beérkező nemcsak letolja az előzőeket, hanem egy előreugró ablakban külön meg is jeleníti, valamint hangjelzéssel is figyelmeztet a beérkező információra. Ez azért szerencsés, mert nem kell állandóan figyelni, történt-e valami, hiszen előreugrik, és magától eltűnik egy kis ablakban az új bejegyzés, másfelől pedig a hangjelzést akkor is hallom, ha éppen néhány méterre megyek a géptől. Az új bejegyzés ilyetén jelzése akkor is működik, ha nem éppen a Tweetdeck felületét nézem, hanem csak a háttérben működik. Persze ez az előny azzal a hátránnyal is jár, hogy gyakorlást igényel az, hogy ne zavarjon az állandó csipogás és előreugró ablak, hiszen a bejegyzések átlagosan fél-egy percenként jönnek.

A Tweetdeck másik előnye, hogy oszlopba rendezi a beérkező bejegyzéseket, segítve a tájékozódást, és ezek az oszlopokból körülbelül négyet lehet látni egyszerre. Az oszlopokba rendezés lehet adott szempontok alapján: ezek közül én a következő módokat és sorrendet használom. Az első oszlopba érkeznek azok az üzenetek, amelyek magát a folyamatos információ, bejegyzés áramlást jeleníti meg, mégpedig azok tollából, akiket követek. A második oszlop azokat a bejegyzéseket tartalmazza, amelyek megemlítik a nevemet, itt már lehet olyantól bejegyzés is, akit egyébként nem követek. A harmadik oszlop a követőket mutatja meg, a negyedik pedig egy tematikus kereső-oszlop, ahol a #digitalhumanities jelölésű bejegyzések jelennek meg. Az utóbbi azért fontos, mert így olyanok bejegyzéseit is olvasom, akiket éppen nem követek, de olyan témában tevékenykednek, amelyek érdekelhetnek. Ez az oszlopos megoldás kiterjeszti a visszakereshetőséget, ugyanis minden oszlopban 100 bejegyzésig lehet visszamenni az idővonalon. Az oszlopok száma nem tűnik korlátozottnak, tehát mindig lehet egy külön oszlopot szentelni egy hashtag-es keresésének. Nagyon hasznos volt ez az #askshakespeare nap alkalmával, amelyről egy előző bejegyzésemben írtam.

A bejegyzések kérészéletűségét azonban a Tweetdeck sem oldja meg, hiszen a 100-as visszakereshetőség nem elegendő. Mi van akkor ugyanis, ha napokra, évekre szeretne valaki visszatekinteni? Erre a következő nem egészen tökéletes ingyenes megoldások mutatkoznak. A Google speciális keresési lehetőségei között be lehet állítani dátumot, és forrást, tehát beállítható forrásnak a Twitter oldala, és akkor csak tweeteket gyűjthetünk. Ez a megoldás meglehetősen bizonytalan eredményekkel szolgál, ha valaki nem szeretné végignyálazni az összes keresési eredményt. A Twatterkeeper is jó szolgáltatás volt, bár az ingyenes verzió csak két archiválási projektet tett lehetővé, viszont megszűnik 2012. január 6-tól. Ugyan a Twitteren átfolyó teljes bejegyzéshalmazt archiválja a Library of Congress, ez mégsem hozzáférhető kívülről. Egyelőre a legegyszerűbb archiválási módnak az tűnik nekem, hogy beállítottam a IFTTT felületen, hogy archiválódjon az összes tweetem és engem megemlítő tweet az Evernote jegyzetfüzetemben, tehát minden fontos tweetet újratweetelek. Persze ez a módszer nem megfelelő trendek, statisztikák, témák archiválásához, csak arra jó, hogy bizonyos tweeteket elmentsek magamnak. Saját bejegyzések archiválására még jó alkalmazás a Twournal, amely szolgáltatás bármeddig visszamegy az időben, összegyűjti a bejegyzéseimet, és szépen egy pdf formátumú digitális könyvvé formázza őket időrendben, mely könyvet ingyenesen le lehet tölteni. A szolgáltatás akkor válik fizetőssé, ha nyomtatott példányt szeretnénk, vagy szép külső borítót szeretnénk hozzáadni a digitális könyvhöz.

Amikor a Twitteren keresztül eljutok egy cikkhez, jó blogbejegyzéshez vagy adatbázishoz, akkor ezeket megpróbálom archiválni. Ha blogbejegyzés vagy cikk, akkor Zoteroban mentem el, tematikus mappába és címkézve. A Zoteroról is már írtam egy régebbi bejegyzésemben, most is csak ajánlani tudom a bejegyzést, meg a Zoterot. Ha blogbejegyzés, akkor még megnézem a blog többi bejegyzését, és ha tetszik, beszerelem a Google Olvasómba, és onnatól kezdve ott is olvasom, címkézem. Ha pedig hasznos adatbázis, akkor a Google Bookmarks-ban mentem el, felcímkézve, hogy később több szálon is visszakereshető legyen.

Egyébiránt itt jegyzem meg azt is, hogy a retweetelés, azaz az újra megosztása egy-egy jó bejegyzésnek két okból is fontos. Egyfelől talán jól esik az eredeti bejegyzés írójának, hogy amit megosztott másokkal, azt más is olyan hasznosnak találja, hogy újra megosztja a saját követőivel is. Azaz az eredeti szerző szempontjából az újra megosztás egyfajta elismerést jelent. Másfelől pedig a saját követőknek is jól jöhet az információ, remélhetőleg ők is örülnek, hogy esetleg egy általuk nem követett embertől származó információ birtokába jutottak, valamint esetleg követésre érdemesnek is találhatják.

Ha már a követésről volt szó, meg kell jegyezni valamit. Sokan azon mérik le a másikat, hogy hány embert követnek és hány ember követi őket. Bizonyos esetben ennek lehet, hogy van jelentősége, gondolok itt a celebekre, de a kutatás világában félek ez nem mérvadó. A kutatás egyébként sem a népszerűségről szól, tehát nem feltétlenül a számok jelentenek valamit. Talán fontosabb, hogy a szakmán belül kik kíváncsiak valakire, és nem hogy hányan. Továbbá a követésnél az is fontos szempont, hogy nem érdemes túl sok embert követni, különösen olyanokat, akik rengeteg, de nem túl jelentős információkat osztanak meg, ugyanis az ilyenek kitolják az idővonalból az esetleg fontos bejegyzéseket. Tehát nem érdemes udvariasságból követni valakit, csak azért, mert ő követ engem, sőt esetenként abba is kell hagyni bizonyos emberek követését. A Twitter ugyanis nekem szakmáról szól, haverkodásra, barátkozásra a Facebook sokkal alkalmasabb, kézhezállóbb, tehát nálam a Twitter marad korai modern és digitális bölcsészet tematikában szakmai, kutatói médium.

A Twitterrel azonban nem zárul le a digitális tért strukturáló, átláthatóvá tevő eszközök bemutatása, még akkor sem, ha most ezt a szolgáltatást tartom a leghasznosabb információforrásnak. Annyira így van ez, hogy nem tudom nem megállni, hogy ide ne szereljem egy prezi előadásomat a Twitterről, melyet az egyetemen tartottam angol szakos kollégáimnak és hallgatóknak. Az információ szerzésnek és továbbadásnak azonban a Twitter mellett 2011 júniusa óta van egy újabb felülete, ez pedig a Google +, úgyhogy a következő bejegyzésem ez utóbbiról fog szólni. Még akkor is így lesz ez, ha nem tudtam mindent elmondani a Twitterről ebben az egy, amúgy is hosszúra nyúlt bejegyzésben.