2011. december 12.

Kutatói, szakmai blogok olvasása—Google Reader

Az elkövetkezendő bejegyzésekben arról fogok írni, hogyan lehet információt szerezni arról, mi is történik a nagyvilágban a szakterünkön, kutató kollégáink merre is indulnak el, legalábbis akik a digitális tér adta lehetőségeket kihasználják. Fontos az utóbbi kitétel, hiszen rengeteg reneszánsz kutató van a világon, akik nem léptek be a digitális térbe. Velük más módokon kell a kapcsolatot tartani, máshogy ismerhető meg a tevékenységi körük, például személyes beszélgetések révén, munkahelyen, könyvtárban, konferenciákon vagy esetleg doktori védéseken. Ugyan ez a hagyományos módja a kutatói kapcsolattartásnak elengedhetetlen, most mégsem erről fogok írni, hanem azokról a módokról, ahogy manapság az angol reneszánsz és a digitális világ kapcsolatáról szóló ismeretek birtokába tudok jutni az interneten keresztül.

Az egyik legfontosabb, majdnem valósidejű információforrásom, a hagyományos szakmabeli blogok olvasása. Ezek a blogok olyan akadémiai, azaz kutatók által írt blogok, amelyek a kutatók kutatói tevékenységéről szólnak, és nem az életük egyéb oldalairól. Ezt az utóbbi kitételt azért tettem, mert a tudomány ünnepén ebben az évben elkészítettek egy kutatói blogokat összegyűjtő listát, és ehhez kapcsolódó beszélgetést is szerveztek, ám a felsorolt kutatói blogok jelentős része arról szólt, hogy hogyan töltötte a kutató az időt, mit evett, hogyan dolgozott a fodrász valamilyen külföldi ösztöndíj során. Tehát én nem ilyen blogokra gondolok, hanem olyanokra, amelyekből vagy a reneszánszról vagy a digitális világról lehet valamit tanulni.

Körülbelül 110 hagyományos blogot követek figyelemmel. Ez a szám változik, ugyanis esetenként rájövök, hogy egy blog nem azzal foglalkozik, amit eleinte hittem, vagy felfedezem, hogy a szerző így-úgy megbízhatatlan, és ezért abbahagyom a követését. A változás ugyanakkor a növekedés irányába is tart, hiszen új bloggerek kezdenek írni, rábukkanok olyan blogokra, amelyekről addig nem tudtam. Tehát a szám változik, ezért megragadhatatlan, viszont talán ami első látásra is feltűnik, az a nagysága. Kérdezhetné valaki ugyanis, hogy hogyan lehet erre ennyi ideje valakinek? Irodalom-, és filozófiatörténész révén a legfontosabb munkaköri kötelességem az olvasás, a naprakészség, tehát erre munkaköri kötelességem időt szánni (persze a nyomtatott munkák olvasására is). Mindenesetre mivel ez a szám meglehetősen nagy, ezért különféle módszerek alakultak ki arra, hogy hogyan lehet automatizálni, ha nem is az olvasást, hanem a követést. Az ugyanis meglehetősen nehézkes lenne, hogy fejben tartom a követett blogokat, és időről időre megnézem őket, van-e friss bejegyzés.

Hogy ne kelljen állandóan nézegetni a frissítéseket, kitalálták az úgy nevezett RSS feedeket. Azaz a blogokba bele van építve a lehetőség, hogy valamilyen eszközön keresztül az érdeklődő értesüljön az új fejleményekről. Ezeknek az RSS feedeknek a követésére meglehetősen sok alkalmazást építettek ki. Én ezek közül a Google Olvasót (Reader-t) használom, mivel ingyenes, egyszerű és gyors a használata, valamint könnyen beépíthető a webböngészőbe olyan  alkalmazás, amely értesít, ha a követett blogokon történik valami. Ahelyett hát, hogy el kellene mennem a bloghoz, hasonlóan az emailhez, mintegy a postaládámban érkeznek a hírek.

A Google Olvasó nagyon leegyszerűsített—mondhatnám letisztult, de az túlzás lenne—felületen segíti a blogok követését. Ezen a felületen könnyen fel lehet iratkozni a követni kívánt blog feedjére. Egyetlen kattintásra megjelenik egy kis ablak, ahova bemásolom a követni kívánt blog url címét, és máris figyelhetem az újdonságokat. A képernyő bal oldalán alfabetikus sorrendben listázódnak a blogok címei és hasonlóan az emailhez, vastagabb betűtípussal jelenik meg annak a blognak a neve, amelyik új tartalommal frissült. A blog nevére kattintva pedig a képernyő közepén és jobb oldalán megjelennek a blog bejegyzései elől az általam, az Olvasóban még nem olvasott bejegyzések. Így egészen könnyedén és gyorsan lehet értesülni az új bejegyzésekről anélkül hogy erőfeszítést kellene tenni.

A Google Olvasó másik előnye, hogy nagyon könnyű megosztani az új bejegyzéseket az aziránt esetleg érdeklődőkkel, hiszen minden bejegyzést tartalmazó szövegdoboz alján található klikkelésre elinduló tevékenység. Például emailben el lehet küldeni az oldalt, vagy könnyedén meg lehet osztani a Google+ szolgáltatással. Egy kattintás, és a bejegyzés könnyen megoszthatóvá válik hát.

A megosztáson kívül csillagozhatunk vagy címkézhetünk. Akkor szoktam megcsillagozni, azaz a csillagozott mappába is helyezni egy újdonságot, ha valamiért vissza kell rá térni, például mert konferencia felhívás, vagy egyéb később elintézendő tevékenységre vonatkozó információt tartalmaz a bejegyzés. Ennél jóval fontosabb, hogy a bejegyzéseket címkézni (taggelni) lehet. Ez azt jelenti, hogy az Olvasó eleve a blogok neve alá rendezi, mintegy mappába a blogban megjelent bejegyzéseket. Ez a módszer azt teszi lehetővé, hogy meg tudom nézni egy bizonyos blogban milyen bejegyzések születtek a későbbiekben is, és így vissza lehet keresni információkat. Ezzel párhuzamosan a címkézés egy másik, tematikus rendezést és keresést tesz lehetővé. Egy-egy bejegyzéshez számos címkét lehet ragasztani, és így az adott bejegyzés olyan mappákba is bekerül, ahol egy témával foglalkozó bejegyzések vannak származási helyüktől függetlenül. A címkézés tehát tematikus rendezést, rendezéseket tesz lehetővé. A címkézés nagy előnye, hogy ha nincs rá idő, csak gyorsan átfutom a bejegyzést, majd felcímkézem, és amikor majd szükségem lesz rá, akkor olvasom el alaposan.

A Google Olvasó tehát megkönnyíti, könnyen megoszthatóvá teszi, és különböző rendezési szempontjai (eredet, fontosság, tematika) miatt nagyon megkönnyíti akár nagyszámú blog követését is. A hagyományos blogok követésének és a Google Olvasónak persze van néhány hátránya is. Talán a legnagyobb az, hogy előre kell tudni, kit szeretnék követni, és ezért csak annak az új bejegyzéseiről értesülök, akit már eleve követek. Ennek az a hátránya, hogy nem egyszerű nem eredet vagy szerző révén újdonságokkal találkozni. Persze az egyes blogbejegyzésekben találhatunk hiperhivatkozásokat más blogokra, tehát a blogbejegyzésekben benne van az új irány lehetősége is, de talán vannak más módszerek is. Ez lesz talán a következő bejegyzésnek a témája.